• A Tornácos Vendégház

    A nyugalom oázisa a hétköznapok rohanása után

Ahol új élményekkel gazdagodik minden nap,
és tökéletes kikapcsolódás várja Önt, családját és barátait.

A százéves, korszerűen átalakított egykori őrvidéki gazdasági épület egyediségét az Őrség építészetére jellemző formák és arányok megtartása és a megfelelő állapotú korábbi építőelemek újbóli beépítése adja.

Így kerültek régi helyükre vissza a méretes falgerendák, a tornác mesteri munkával bárdolt szarufái és a Felsőszenterzsébeten hagyományos módon, kézzel formázott őrségi apró cserepek.

A tornác rusztikus téglapadlója és szépen érlelt mintázatú deszkafödémje helybéli pajtánk bontásából került a vendégházba.

A belső tér átépítésével három egymástól eltérő jellegű, külön bejárattal, saját fürdőszobával rendelkező szálláshelyet alakítottunk ki.

Mindhárom szállás a hangulatos tornácról nyílik, az egymástól való gondos elkülönítés révén pihentető nyugalmat biztosítva szállóvendégeinknek. Családok vagy kisebb baráti társaságok számára is kényelmes egyidejű elhelyezést biztosítanak szállásegységeink.

Tornácos Vendégfogadónkban összesen 9 felnőtt (vagy 7 felnőtt és 4 gyermek) vendéget tudunk egy időben elszállásolni.

A vendégház szobái és fürdőszobái egymástól függetlenül, egyedi módon fűthetőek. A Galériás és Földszinti szállások fatüzelésű kályháit a vendégekkel egyeztetett igények figyelembe véve mi magunk fűtjük be a kívánt hőmérsékletre. A Tetőtéri szálláson a fűtést vendégeink saját maguk szabályozhatják, és a legforróbb nyári napokra klímaberendezés is rendelkezésre áll.

A szálláshelyeket elektromos főzőlappal, mikrohullámú sütővel, teljes edénykészlettel, hűtőszekrénnyel és televízió készülékkel szereltük fel.

A Földszinti, cserépkályhás szállás

Régi idők kvártélyainak hangulatát idézi elő földszinti szálláshelyünk az eredeti acélgerendák közé épített porosz süveg téglafödém boltozatával. Nyáron kellemesen hűs klímájú, ugyanakkor a méretes cserépkályha a hideg napokon igazi békebeli meleget sugározva várja a hazatérőket. Kényelmes szálláshely három vendég számára. Ideális választás kisgyermekeseknek, mert ezen a szálláshelyen egyáltalán nincsen lépcső.

A Galériás, szemes kályhás szállás

Egyfajta aprócska lakosztály galériás szálláshelyünk, amelyben a fő hálóhely térben és szintben elkülönül a szállás többi részétől. Különlegessége a régi búbos kemencéket idéző, padkás „szemes” kályha, mely ősztől tavaszig jóleső meleget árasztva varázsolja otthonossá az itt töltött napokat. A földszinten egy felnőttet vagy 2 gyermeket, a galérián 2 felnőtt vendéget tudunk elszállásolni.

A Tetőtéri szállás

 A saját lépcsőházzal rendelkező tetőtéri szálláshelyünk tágas és világos belső terével, otthonosan természetes erdei- és vörösfenyő burkolataival valamint az Őrséget átszelő Kerka folyó völgyére eső szép kilátással teszi emlékezetessé a Tornácos Vendégfogadó lakói számára az itt töltött időt. 3 felnőtt vagy egy kétgyermekes család otthonosan fér el ebben a nyári melegek idejére klimatizálható szálláshelyen.

A Tornácos Vendégfogadó környezete

A három szálláshely nyugalmát békés szemlélődésre hívogató panorámás terasz teszi teljessé – egy igazi, monarchia korabeli öntvény falikúttal – mely a pihenéshez, elmélyült olvasáshoz és a friss levegőn elköltött reggelihez egyaránt kellemes lehetőséget biztosít. Az elmúlt idők meghitt hangulata élhető át a tornácon, a régi, faragott lócán üldögélve.

Helyi védettség alatt álló szomszédos lakóházunk homlokzatai eredet hűen felújítva mutatják be az Őrségre jellemző kódisállásos, forházas parasztporták jellemző stílusjegyeit.

A Tornácos Vendégfogadó kertje árnyas, nagyméretű, számos javakorabeli dió- és gyümölcsfával. A kézzel vetett téglából épített bográcsozó- és grillsütő helyen ízletes vacsora készíthető, akár a nap folyamán frissen szedett gombatermésből is. Legkisebb vendégeink élményekkel teli időtöltéséről egy apró játszótér is gondoskodik.

Ha szeretné tartalmassá, emlékezetessé tenni pihenését az Őrség egy különleges szegletében, válasszon a Tornácos Vendégfogadó szálláshelyei közül!

Szeretettel várjuk a legkisebb őrségi faluban, Felsőszenterzsébeten!

Küldje el üzenetét, kérdését!

1 Step 1
keyboard_arrow_leftPrevious
Nextkeyboard_arrow_right
FormCraft - WordPress form builder
FANTASZTIKUS TÚRAÚTVONAL
AZ ŐRSÉG SZÍVÉBEN
A túrázás IGAZI szerelmeseinek!
Ön is közéjük tartozik? Ha igen, kérje és megosztjuk Önnel!
Vendégünkként pedig meghívjuk egy hamisítatlan őrségi sajttálra!
Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat (GDPR)
Beleegyezek, hogy a üzenetet küldjenek nekem (GDPR)
FANTASZTIKUS TÚRAÚTVONAL
AZ ŐRSÉG SZÍVÉBEN
A túrázás IGAZI szerelmeseinek!
Ön is közéjük tartozik? Ha igen, kérje és megosztjuk Önnel!
Vendégünkként pedig meghívjuk egy hamisítatlan őrségi sajttálra!
Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat